KIK VAGYUNK MI?
A KVX LOGISTICSRÓL
A KVX Innovations csoport alapító tagjaként cégünk más vállalatok fuvarozási és logisztikai tevékenységének támogatására szakosodott. Cégünk több mint tanácsadó cég, hiszen mi nemcsak tanácsokkal látjuk el megbízóinkat, hanem együtt gondolkodunk velük és igény esetén feladatokat is átveszünk tőlük – ezzel csökkentve a szakképzett munkaerő megtalálásának, képzésének, foglalkoztatásának költségét.
Szakértőink az alábbi területeken rendelkeznek jelentős szakmai tapasztalattal: cégvezetés, fuvarozási és logisztikai szolgáltatások beszerzése, készletgazdálkodás, fuvareszköz menedzsment, fuvarszervezés, fuvarjog.
A KVX Innovations Kft. büszke arra, hogy a világ 25 legnagyobb szállítmányozója által is használt CargoWise szoftver magyarországi kizárólagos partnere.
Ennek alapján megbízatásunk az, hogy a megszerzett alapos szoftver ismeret alapján annak bevezetését segítsük az új CargoWise ügyfelek számára, illetve oktassuk annak használatára az új vagy már szerződött felhasználókat.
A KVX Logistics vezetője
Kovács Szilvia vagyok, a KVX Logistics vezetője. Több mint 20 éves logisztikai tapasztalatom megtanított arra, hogy nincs univerzális megoldás. Lehetőségem volt mind a szolgáltatói, mind az ügyféloldalon dolgozni, így ismerem mindkét terület igényeit és korlátait. Ez lehetővé teszi számomra, hogy gyorsan felismerjem és megoldjam a problémákat, ami pozitívabb végkifejletet eredményez ügyfeleink számára.
Egy középvállalat korábbi vezetőjeként és 7 éves multinacionális környezetben szerzett tapasztalattal a hátam mögött ma hatékony megoldásokkal pénzt takarítok meg saját ügyfeleimnek. Emellett minőségirányítási felkészítői, tanácsadói végzettséggel rendelkezem.
Munkám során mindig a „miért így?” és a „miért nem jobban?” kérdések vezérelnek, célom, hogy megtaláljam a folyamatok egyszerűsítésének és hatékonyabbá tételének módjait.
A logisztika iránti szeretetem, valamint szervezési és kommunikációs képességeim lehetővé teszik számomra, hogy egyszerűsítsem az összetett rendszereket, és megtaláljam a legjobb megoldásokat ügyfeleim számára. Ez számomra nemcsak munka, hanem szenvedély is egyben.
Bízom benne, hogy hamarosan Önnel is találkozhatok ingyenes konzultációnk keretében!
KVX Logistics
– TÖBB, MINT EGY TANÁCSADÓ CÉG
A KVX Logistics-nál elkötelezettek vagyunk abban, hogy ügyfeleink számára biztosítsuk a sikerhez szükséges tudást és szakértelmet. Éppen ezért nemcsak tanácsokkal látjuk el megbízóinkat, hanem együtt gondolkodunk velük és igény esetén feladatokat is átveszünk tőlük.
A növekedés időszakában a kapcsolódó feladatok kiszervezésével ügyfeleink több évtizedes tapasztalatunkat kihasználva csökkenthetik a kockázatokat és költséget takaríthatnak meg.
Figyelembe vesszük a kis- és középvállalatok, valamint a nagyvállalatok igényeit is, hiszen megértjük, hogy logisztikai folyamataik és problémáik eltérőek. Egy dolog azonban közös bennük: a logisztikai szakértelemből nagy a hiány a piacon, és a külső üzleti tanácsadók gyakran nincsenek tisztában a gyakorlati logisztikai folyamatokkal.
Forduljon hozzánk bizalommal a növekedés bármely fázisában!